Az igazság elmondhatatlan, csak egyénileg fedezhető fel. Az elménk egy hatásos eszköz, de miért kell felülmúlnunk?

Angol verzió: The truth cannot be spoken, it must be discovered individually. Our mind is a powerful tool, but why should we beyond it?

Az igazság elmondhatatlan, de megtapasztalható

Minden üzenet megszűrve és cenzúrázva van az egónk, személyiségbeli kivetítéseink által. Mindannyian ugyanabból a forrásból eredünk, tehát én nem mondok semmi új dolgot. Annak megítélése, hogy ki vagyok én és mi a lehetséges szándékom, természetesen teljesen Önön múlik. A probléma az, hogy amit megismertem az nem logikus, hanem egzisztenciális. De hogyan magyarázható ez el? Például hallom ahogy Ön sír, de híján vagyok az Ön fájdalmának, én nem érzem ugyanazt… Ezt csak Ön tudhatja. Ön szereti a gyermekét, vagy férjét, feleségét és így tovább, és ezt elmondja nekem. Jómagam nem érezhetem az Ön szerelmét, csak a szavakat hallom Öntől. Tehát elolvashatjuk a Bibliát, elolvashatjuk a Bhagavad-gítát, de nem fogjuk megérteni. Vagy elolvassuk a Koránt vagy a Gítát és azt a következtetést vonjuk le, hogy a gyilkolás rendjén való dolog, mert a lelket nem tudjuk megölni – az igazság elmondhatatlan, az elménk egy nagyon hatásos eszköz

A szentek nem tudják velünk együtt használni a csendjüket, szavakat kell használniuk, és az ő szavaik félreértést szülnek. A szavakban élünk és nem a valóságban… Az elme annyira tele van szavakkal, hogy semmi másnak nincs már hely. És a szavak félrevezetőek. A szó soha nem egy tapasztalat. A bölcs át akar minket alakítani, új tapasztalatot adni, de mi csak a szavakat halljuk meg. Mit kellene tennünk? Nem tudjuk hogyan kell hallgatni… Ez nem a mi hibánk, az ego az evolúciós szükségszerűség.

A bölcs nem tud semmit. Üres az elméje. Talán Ön úgy tanulta, hogy Isten mindent tudó. Ha ez így van, akkor miért volt szüksége arra, hogy megteremtse az Univerzumot? Ő inkább teljesen rejtélyes. Mi van akkor, ha Isten részei vagyunk és rajtunk múlik, hogy milyen irányt veszünk, emelkedünk vagy süllyedünk, pusztítunk vagy létrehozunk dolgokat. A meditációban egyszerűen pihenést szavazunk meg az elménknek. Mert szüksége van rá. Az elménk cipeli magával az összes kiegészítéseinket, az összes szenvedésünket, az összes fájdalmunkat és amikor az elme fáradt, akkor Ön lehangoltnak érzi magát, és úgy tűnik semmi sem jó. Megvilágosodottként az elménket az ajtóban kell hagynunk.

Nagyon nehéz a fejünk

Az ego soha nem képes önmagát felszabadítani. Ez olyan, mintha saját magunkat akarnánk felemelni a hajunknál fogva. Nagyon nehéz a fejünk, cipelve az egész múltat benne, elképzeléseinket, öregkortól való félelmet, a túlnépesedés félelmét stb., nem is szólva a jövőről. Hogyan találhatja meg önmagát (Self) ebben a sok zajban, rendetlenségben? Miért vagyunk itt, csak azért, hogy szenvedjünk? A létezés időtlen és határtalan és nekünk csak limitált időnk van és egy korlátolt elménk. Az elme egy gondolkodó gépezet, ő nem tud segíteni…annak ellenére, hogy ez a leg komplexebb, kreált rendszer.

Az elménk egy nagyon hatásos eszköz

Nem az elmének kellene diktálnia a tempót, ez csak egy eszköz. Egy hasznos eszköz. A létezés magába foglalja az elmét, de az elme nem tudja magába foglalni a létezést. Az ego az egyedüli akadály az utunkon. Tehát meg kell találnunk a középpontunkat, ha nem akarunk gépek lenni. Sajnos azonosultunk az elmével és azt mondjuk: „Gondolkodom, tehát vagyok.” És, ha kimondanánk minden gondolatunkat, lehet, hogy valaki kihívná a mentőket… Láthatjuk, hogy az individualitás számára nincsenek fix modellek, nincsenek előre meghatározott mintái a cselekedeteknek vagy fix moralitás.

Egy bölcs ember soha nem követi el azt a hibát, hogy a gondolatai által határozza meg a létezését. Az ego híján a gondolatoknak nincs jelentőségük, fontosságuk és alapjuk. Csak jönnek s mennek. Mi csak megfigyeljük őket. Tanuljon többféle meditációs technikát, és találjon meg egyet közülük, ami a legmegfelelőbb a gyakorláshoz. Menjen és találja meg ezt.