A hagyományos (ősi) kínai orvoslás (HKO) alapjai: diagnózis, kezelés, meridiánok, betegségek 4/4. rész

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), kínai orvoslás

Forrás: dr. Tamási József (szerk.) – Természetgyógyászati alapismeretek, és dr. Eőry Ajándok – A HKO alapjai, az ayurvéda és a kínai gyógyászat kapcsolódási pontjai, és Dr. prof. Zong-Xiang Zhu, Dr. Zhi-Gui Qiao – Élj száz évet egészségesen a „3-1-2” meridián gyakorlatokkal

Folytatom a vázlatpontokba szedett cikkek írását erről az empirikus, komplex tudományról.

3. rész

 

Kínai diagnosztika

– megtekintés (mozgás, leülés, beszéd)
– kikérdezés (nem megbízható, kevesebbet vagy többet mond)
– hallgatózás és szaglás
– tapintás (hiány, üresség, pangás, többlet)

A kikérdezés nagy hangsúlyt kap (előző betegségek, műtétek). Csatornatünetek felgöngyölítése: hol érez fájdalmat, mozgáskorlátozottságot, duzzanatot, hideget, meleget? Ezután ré kell kérdeznie az orvosnak a belső szervek működési zavaraira élettanuk alapján. Ekkor már nagyjából kész is a diagnózis. Ezután a pácienst megtekintik: kövér-e, vagy sovány, van-e ödéma, vagy duzzanat, izomfeszülés stb. Tapogatással kiderül, hogy hol kevés vagy sok, esetleg pangó a qi. Meg kell tekinteni a bőrt, hogy hol rugalmas, nedves, illetve milyen a színe. A sápadt arc pl. qi hiányról árulkodik.

A szem alatt lévő karika a vese energia hiányát jelenti. De gondoljunk az allopátiára és a veseödémára, mely hasonló csak ez esetben duzzanat jelenik meg a szem környékén, illetve a csuklón, arcon. Ha az ajak száraz, akkor a lép-ben van kevés qi tartalom. Milyen gyorsan vagy lassan beszél a páciens? Ebből a lelki állapotára következtetnek a hagyományos kínai orvoslásban. Erről a pszichológiában a parapraxis (elvétés) elve jut eszembe, mely hasonló megfigyeléseken alapszik.
A nyelv és a pulzus vizsgálata is fontos tényező.

Legalább 32 féle pulzust különböztetnek meg, de nem a nyugati medicinához hasonlóan az érték (elemzés) a fontos, hanem inkább a pulzus ritmusa. Ők nem annyira az különféle orvosi műszerekre hagyatkoznak, hanem inkább a megérzésükre és a több, mint ezer féle gyógynövényükre.

A panasz minden kezelés után változhat és a pulzus mérés előtt egy óra pihenés kell minimálisan (artéria radiális, mindkét csuklón, 3 helyen, 3 ujjal, lásd test felső, középső és alsó részével függ össze).

A hang és a lélegzetvétel hallgatózása is fontos szerepet tölt be. Ha durva, nehéz a légzés, akkor túlműködésről beszélünk, a felületes légzés ennek az ellenkezője. Továbbá két fontos illatra kell még figyelnünk: meleg, túlműködéskor, gyulladás esetén rothadt, hideg hiányállapot miatt pedig, csípős, halszerű szaga van a páciensnek. A diagnózis négy szóból áll és magába foglalja a szervet, a qi keringésének milyenségét és a jin vagy a jang túlsúlyát.

Kínai akupunktúrás és egyéb kezelés

A harmónia visszaállítása a cél. Néhány hónapos betegséget akupunktúrával lehet kezelni. A test szöveteit érintő, régóta fennálló betegség esetén a táplálkozás felülvizsgálata, életmód tanácsadás, gyógynövények, gyógyszerek segítenek a gyógyulásban. A qigong pedig egy speciális kezelés, mely alkalmával részletesen a táplálkozás és a gyógynövények kezelése kerül előtérbe. Használnak még kínai numerológiát, csikungot, tájcsit, de a legfontosabb a helyes, gyógyító táplálkozás. Orvosok invazív (börön túl haladó) kezelést, pl. akupunktúrát is alkalmazhatnak.

A jin és jang további differenciálódása

Jin
– belső
– hiány
– hideg

Jang
– külső
– túlműködés
– meleg

Minden nap masszírozzuk tudattalanul a meridiánokat

Amikor reggel fésülködünk a kínaiak szerint valójában a jang energiapályát stimuláljuk, mely itt a fejen található meg. De ide tartozik a hajmosás és érdemes naponta az arcunkat átmasszírozni kezünkkel (az arcon sok fontos meridián halad át). Zuhanyzás alkalmával is stimuláljuk a meridiánjainkat. Az akupontok nyomkodása (akupresszúra) akkor hatásos, ha fájdalmat, zsibbadást vagy feszülést érzünk.

A 12 fő meridián

A meridián (energiacsatorna) latin szóból ered hozzávetőlegesen 2500 éves múltra tekint vissza (itt áramlik folyamatosan qi, az létenergia), melyhez hasonló az indiai kultúrában a nádikhoz és energiaközpont tekintetében a csakrákhoz. Nem izolálható anatómiailag. A zsigerektől a bőr felszínéig végigfutnak és minden szervrendszert legalább egy meridián táplál. A meridiánok szállítják a qi-t (életerőt). 14 meridián létezik: 12 pár meridián (fő) csatorna és két meridián vezeték. Összesen 72 meridián van.

Energia elvétele, vagy serkentése

Vagy túl sok energia, vagy túl kevés van jelen, és ez okozza a betegséget. Amikor pl. akupunktúrával elvesznek energiát, azt szedálásnak nevezik, amikor pedig energiát adnak, azt tonizálásnak. A masszázst sokszor ruhában hajtják végre, hogy a bőr ne sérüljön annyira és így mélyebb rétegeket is el tudnak érni. Nincsenek vegyi anyagok, melyek megterhelnék a szervezetet. És mi magunk is segíthetünk magunkon, ha használjuk az akupresszúrát. Ha nincs elég energiánk, akkor hiába nyomkodjuk az akupontokat az kevés, belülről is be kell hozni energiát (lásd pl. mikor a Voll-diagnosztika kevés értéket mér).

Betegségek belső okai

– öröm: szív
– düh: máj
– szorongás: tüdő, lép

– belefeledkezés: lép
– tűrés: tüdő

– félelem: vese

– ijedtség: qi és szív Shen

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
kínai táplálkozásimmunrendszer erősítése