A csontkovácsolás, masszírozás megelőzheti a szívrohamot, gerincsérvet és a derékfájást, makacs fejfájást (migrént) is?

 In Coaching, pszichológia, keleti filozófia és egyéb (cikkek), gerincproblémák

Egy hiteles csontkovács mesélte nekem, hogy egyszer egy embernek a leendő szívrohamát kimasszírozta. „Mit csináltál?” – kérdeztem megdöbbenten vissza. Ha sok a feszültség bennünk, sok stressz ér minket, akkor az a testünkben manifesztálódik. Eddig tiszta a kép, hiszen ismerjük a pszichoszomatikát (lelki dolgok kihathatnak testünk működésére). Tovább menve, mikor az izom összehúzódik, akkor összenyomja az ereket. Így az érfalon lerakodások pl. zsírók kicsapódhatnak. Mikor kicsit megnyugszunk, ellazulunk ezek átkerülhetnek a szív területére, egyszerűen leírva ezt a folyamatot  – szívroham, masszírozás, gerincsérv, fejfájás, migrén, derékfájás, csontkovácsolás.
Ezért jelentkezik viszonylag nyugodt helyzetben a szívroham. És mikor a csontkovács azt tapasztalta, hogy egyik páciensénél a háton lévő fájdalom – ami olyan érzetet adott, mintha átszúrtak volna a páciens szívébe –  megjelent még idejében ki tudta masszírozni azt és csontkovácsolásban részesíteni később ügyfelét.

A sport nagyon jó módja annak, hogy elkerüljük a szívrohamot, és az elzsírosodás kapcsán segítségünkre lehet. Ilyenkor ugyanis kitágul az ér és a lerakodás kisebb mértékű lesz. Nagy sport emberek sokszor azért kaphatnak ennek ellenére szívinfarktust, mert túledzik magukat és esetenként kárós szereket használnak, tisztelet a kivételnek. Az izmok fajtáiról már írtam bővebben és az edzéstervekről, melyeket egy hiteles embertől lestem el: A testünk megmutatja hogyan használjuk elménket. Egy hiteles harcművész, csontkovács, akitől sokat tanulhatunk testünk működése kapcsán– edzésterv, testépítés, izomfajták, ízületi betegségek

Szívroham lehetséges elő-tünetei

Ha azt érezzük, hogy fáj a hátunk, mintha beszakadt volna, emellett szúr a mellkasunk, zsibbad a kéz, nehezen veszünk levegőt, akkor gyanús a dolog. Persze most csak érdekességként, ismeretterjesztésként írok ezekről, keressünk fel komoly szakembert, mielőtt bármit levonnánk mindebből, vagy bármilyen kezelésbe kezdenénk. Az orvosok munkáját esetleg kiegészítheti egy jó masszőr, illetve csontkovács. Szóval ne az interneten keresztül diagnosztizáljuk magunkat. Mert mikor pl. azt érezzük fáj a hátunk, az megfázás következtében is megtörténhet. Vagy mikor úgy érezzük „viszket” a tüdőnk, az mellhártya, vagy tüdőhártya gyulladásról is árulkodhat. Szóval, nem kenyerem a félelemkeltés, ennek éppen ellenkezőjét tűztem ki célul… Mindenre van megoldás.

A tarkotól induló migrén (makacs fejfájás) 60 %-a a nyak „beállásának” eredménye?

Ez is egy érdekes tapasztalata, a 30 éves tapasztalattal rendelkező  csontkovácsnak, aki sajátságos masszírozást is használ. A fejfájásnál általában a kevés tiszta víz „fogyasztásbeli hozzáállásunk” a ludas, de ezen kívül a nyak csigolya könnyen be tud állni, főleg, ha helytelen tartással végzünk ülőmunkát  a nap nagy részében. És a tarkótól induló migrén általában emiatt alakul ki.

 

A gerincsérv előjelei lábban is jelentkezhetnek? És ebben is kiegészítő megoldás, segítség  lehet a masszírozás és csontkovácsolás?

Ebben az esetben sem a gerincünk kezd el fájni. Ezért lenne jó, ha holisztikusan néznénk az emberre és nemcsak az adott helyre fókuszálnánk, ahol a probléma felülütötte a fejét, igaz? Attól, hogy pl. hidegek a kezeim nyáron, nem a kezemmel, hanem a vérkeringéssel van a baj, ami a szívhez és nem a kezekhez köthető… Más példával élve. Ha a kocsiban a műszerfalon látjuk, hogy kifogyott a benzin, akkor sem a kijelzőt próbáljuk megváltoztatni, hanem teljesen máshol a kocsi hátulján töltünk benzint autónkba… Miért működne ez máshogyan a testünk esetében?

Ha zsibbad a lábszárunk, vagy nehéz és feszítő érzés uralkodik el rajta a combunkban, az sokszor a gerinc sérv előjele. Az ideg feszülése ugyanis végpontból visszafelé húz. A kilépő idegpályákat nyomja a porckorong, ami elvékonyodott és feszíti az ideget.

Ha a derekunk fáj, akkor a térdünknél keresendő a probléma gyökere – derékfájás gyors és hatékony kezelése

Ez is érdekes dolog. Egy kedves jóga tanár ismerősöm, aki csontkovács is egyben azt szokta mondani, hogy ha a dereka fáj, akkor a térdét kell megmasszíroznia, helyre tennie. Milyen csodálatos lenne, ha megismerhetnénk ezt a csodálatos járművet, amit a testünknek hívunk és megfelelően tudnánk használni azt, megelőzve a felesleges betegségeket.

Nagyon sok klassz, megoldást találni ezen a területen, amik mindig is itt voltak a szemünk előtt: Az elhízás, és egyoldalú súlyzózás sérvet okozhat? Gyógyszer szavatosság nélkül? Működő és természetes orvostudomány (gyors megoldás, mellékhatások, műtétek és drága gyógyszerek nélkül) több, mint 3500 év bölcsességét egyesítve? A rák, cukorbetegség, skizofrénia gyógyíthatóak – ayurvéda, természetes gyógymód, orvostudomány, gyógyír 4/1. rész

 

Attila Cross

Keresztes Attila, a cikkek írója


A cikkeimben integrálom a nyugati pszichológiát a keleti filozófiával. Orvosi szaklapokban publikálok és 3 területről van egészségügyi szakvizsgám (keletei-nyugati medicina). 2005 óta dolgozom emberekkel és 350+ a nyilvános ajánlások (sikertörténetek száma) a honlapon.

 

20 év munka, több, mint 800 cikk (köztük van több 30 oldalas írás is), mely letesztelt, gyakorlati megoldásokon alapszik. Segítesz egy nemes ügyben, hogy minél több embernek segíthessünk megtartva az objektivitást?

Cikk kategória (angol, magyar)

AJÁNLOTT CIKKEK
emberiségméz, apiterápia